ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ

Társaságunk, a VEB ART Kft. (a továbbiakban: Társaságunk) jelen Adatkezelési Tájékoztató útján ismerteti meg Önnel, hogy hogyan kezeli és védi az Ön személyes adatait. Társaságunk azon személyes adatok adatkezelője, amelyeket munkavállalóink, ügyfeleink, ajánlatkérőink, szerződéses partnereink, weboldal látogatóink, vagy bármely más jogcímen velünk kapcsolatba kerülő természetes személy megad a részünkre, illetve akik különböző csatornákon, üzleti kapcsolattartókon és a munkatársainkon keresztül lépnek velünk kapcsolatba.

Társaságunk üzleti tevékenysége során a különböző jogcímeken, különböző természetes személyektől tehát személyes adatokat kér, szerez és dolgoz fel. Társaságunk figyelmet fordít arra, hogy – az adattakarékosság elvét követve – tevékenységünk kifejtéséhez a lehető legkevesebb személyes adatot kelljen kezelnünk. Tudomásul vesszük és tiszteletben tartjuk a természetes személyek személyes adataival és adatvédelemmel kapcsolatos jogszabály által biztosított jogait. Ezen jogokat az alábbiakban ismertetjük meg Önökkel, előzetesen azonban ismertetjük az Önök számára is fontos kifejezések értelmezését:

Kifejezés vagy rövidítés Magyarázat
AdatkezelőA személyes adatok feldolgozását meghatározó jogi személy, esetünkben Társaságunk.
ÉrintettJelentik azon élő természetes személyeket, akikről személyes adatokat tárolunk, így mindazon jelenlegi, a múltbeli és a leendő munkavállalókat, közreműködőket (ügyfeleket, beszállítókat, ügynököket, vendégeket, partnereket stb.), akikkel bármilyen jogviszonyba lép a Társaságunk, és tőlük személyes adatokat gyűjtünk, kapunk.
EUAz Európai Unió
GDPR, Info tvAz EU általános adatvédelmi rendelete, ami 2018. május 25-én lépett hatályba, valamint a 2011. évi CXII törvény
Személyes adatokAzonosított vagy azonosítható természetes személyre (érintett) vonatkozó bármely információ; azonosítható az a természetes személy, aki közvetlen vagy közvetett módon, különösen valamely azonosító, például név, szám, helymeghatározó adat, online azonosító vagy a természetes személy testi, fiziológiai, genetikai, szellemi, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára vonatkozó egy vagy több tényező alapján azonosítható, vagyis olyan élő személyre vonatkozó adatokat jelentenek, akik azonosíthatóvá válnak a Társaságunk által kezelt adatokból. A személyes adatok lehetnek tényszerűek (például név, cím vagy születési idő, születési hely, anyja neve), vagy véleményen alapulóak (például teljesítményértékelés). Más azonosító adat is személyes adatnak minősülhet, így e körbe tartozhat példaképpen a biometrikus azonosító (pl. ujjlenyomat) és a tartózkodási helyre vonatkozó adatok is.
AdatfeldolgozásOlyan tevékenység, amely magában foglalja a személyes adatokkal való művelet végzését. Ez magában foglalja az adatok beszerzését, használatát, megtekintését, hozzáférését, rögzítését vagy tárolását, listázását, tagolását, illetve bármely egyéb műveletet vagy műveletcsoportot az adatokra vonatkozóan, ideértve azok rendszerezését, módosítását, lehívását, felhasználását, nyilvánosságra hozatalát, törlését vagy megsemmisítését. Az adatfeldolgozás magában foglalja a személyes adatok harmadik félnek történő átadását is.
AdatfeldolgozóAz a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely az adatkezelő nevében személyes adatokat kezel.
ProfilalkotásAutomatikus feldolgozás, ami személyes adatokat használ ahhoz, hogy elemezze azokat, vagy előrejelzéseket végezzen az egyén munkateljesítményét, gazdasági helyzetét, egészségét, személyes preferenciáit, érdeklődését, megbízhatóságát, viselkedését, helyét vagy mozgását illetően.
ÁlnevesítésKódolás vagy személyes adatok olyan más módon történő fenntartása, amellyel nem köthetők egy konkrét adatkezelés alanyához kiegészítő információ megadása nélkül. A kiegészítő információt külön kell tárolni és védeni kell a jogosulatlan felhasználástól technikai és szervezési intézkedésekkel.
Adatok különleges kategóriái:

A“különleges kategóriákba” tartozó személyes adatok feldolgozására rendkívül szigorú szabályok vonatkoznak. Ilyen személyes adatok lehetnek a következők:

·     Faji vagy etnikai eredetet, politikai véleményt, vallási vagy filozófiai nézeteket vagy szakszervezeti tagságot felfedő adatok,

·     Genetikai adatok és biometrikus adatok feldolgozása az egyén egyedi azonosítása céljából, az egészségre vagy a személy szexuális életére vagy szexuális orientációjára vonatkozó adatok, vagy

·     Büntetőjogi felelősség megállapítására vonatkozó adatok

Felügyeleti HatóságNemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság
Harmadik országBármely, az EU-n kívüli ország
Adattovábbítás:Személyes adatok továbbítása az adatkezelőtől vagy az adatfeldolgozótól az EU-n kívüli jogi személy felé.

Társaságunk adatkezelőnek minősül, adatai a következők:

Társaságunk megnevezéseVEB ART Korlátolt Felelősségű Társaság
Képviseli:Tóth Andrej, ügyvezető
Társaságunk székhelye1162 Budapest, Katymár utca 15. 2. a.
A tájékoztató tartalmáért felelős személy:Tóth Andrej, ügyvezető
A tájékoztató hatályba lépésének dátuma:2021. augusztus 24.

 

Tájékoztatjuk, hogy Társaságunknál adatvédelmi tisztviselő nem működik.

Önöket jogszabályban rögzített jogok illetik meg a személyes adataik védelme érdekében. Most ismertetjük, melyek ezek a jogok.

1.) Az Érintettek törvényes jogai a személyes adataik védelme érdekében:

Az érintetteket személyes adataikkal kapcsolatban az alábbi jogok illetik:

a) A megfelelő és teljes körű tájékoztatáshoz való jog

b) Saját adatokhoz való hozzáférés joga

c) Pontatlan, hiányos adatok helyesbítéséhez, kiegészítéséhez való jog

d) Törléshez (elfeledtetéshez) való jog bizonyos szabályozott feltételek mentén

e) Hozzájárulás visszavonásának a joga

f) Az adatkezelés korlátozásának kérelmezése

g) Az adatkezelés elleni tiltakozás joga

h) Jog ahhoz, hogy kérésre ne kerüljön automatizált döntés hatálya alá, s igényelhesse az emberi beavatkozást a döntés meghozatala során

i) Adathordozhatósághoz való jog

j) “Felügyeleti Hatóságnál” panasz benyújtásának joga

k) Bírósági jogorvoslathoz való jog valamely adatkezelővel vagy adatfeldolgozóval szemben

E jogok bármelyikének értelmében az Önt megilleti a jog, hogy ezekkel kapcsolatban kérelmet terjesszen elő, és ezen kérése alapján indokolatlan késedelem nélkül, de legfeljebb 25 napon belül válaszolunk Önnek, rendkívül bonyolult esetben pedig kérésének három hónapon belül eleget tegyünk. A választ elektronikus úton vagy az Ön által kért egyéb módon juttatjuk el Önnek. Az első megkeresésnél nem számítunk fel díjat, de fenntartjuk magunknak a jogot, hogy az egy éven belül megismételt kérés, illetve az egyértelműen megalapozatlan vagy túlzó jellegű kérés kezeléséért adminisztratív díjat számítsunk fel.

 

Szeretnénk arról is tájékoztatni, hogy ezen kérésének befogadásához, feldolgozásához Önt azonosítanunk kell, vagyis ellenőriznünk kell az Ön személyazonosságát. Enélkül kérését nem áll módunkban befogadni, és intézni.

 

Ha Társaságunk arra az álláspontra jut, hogy nem szükséges az Ön kérésére eljárnunk, írásban tájékoztatjuk Önt döntésünk indokáról, valamint az Ön rendelkezésére álló jogorvoslati lehetőségekről.

 

Ha Ön ennek ellenére mégis úgy gondolja, hogy a Társaságunknak intézkednie kellene a kérelme alapján, avagy az Ön személyes adataival vagy adatainak védelmével kapcsolatban helytelenül járt el, kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot, hogy a helyzetet megvizsgálhassuk, orvosolhassuk. Hivatalos panaszt e-mailben vagy postai úton tehet a lentebb megadott elérhetőségünkön. Panaszával nyomban foglalkozunk, és indokolatlan késedelem nélkül, legkésőbb egy hónapon belül válaszolni fogunk Önnek.

 

  1. a) A megfelelő és teljes körű tájékoztatáshoz való jog

 

A GDPR által előírt valamennyi információt tömör, átlátható, érthető és könnyen hozzáférhető formában, világosan és közérthetően megfogalmazva nyújtjuk. Az információkat írásban vagy elektronikus úton adjuk meg, avagy az Ön kérésére szóbeli tájékoztatást is nyújthatunk.

 

  1. b) Saját adatokhoz való hozzáférés joga

 

Önnek jogában áll a Társaságunktól igazolást, illetve tájékoztatást kérni arról, hogy kezelünk-e Önre vonatkozó személyes adatokat, és ha igen, kérheti az adatokhoz és a következő információkról való részletes tájékoztatást, hozzáférést:

 

–    Az adatkezelés célja

–    Az érintett személyes adatok kategóriái

–    Azok a címzettek, akikkel a személyes adatokat közöltük vagy közölni fogjuk

–    A személyes adatok tárolásának időtartama

–    Önnek jogában áll személyes adatainak helyesbítését vagy törlését, vagy személyes adatai kezelésének korlátozását kérni tőlünk, vagy e kezelés ellen tiltakozni

–    Önnek jogában áll a Felügyeleti Hatósághoz panasszal fordulni

–    Amennyiben a személyes adatokat nem közvetlenül Öntől gyűjtjük, ezen adatok forrása

–    Az adatok alapján került-e sor automatizált döntéshozatalra, és ha igen, az alkalmazott logikára és arra vonatkozóan érthető információk, hogy az ilyen adatkezelés milyen jelentőséggel, és Önre nézve milyen várható következményekkel bír

–    Amennyiben az Ön személyes adatait egy EU-n kívüli országba továbbítjuk, az Ön jogait védő megfelelő garanciákat biztosítjuk Önnek

 

  1. c) Pontatlan, hiányos adatok helyesbítéséhez, kiegészítéséhez való jog

 

Ha Önről pontatlan vagy hiányos személyes adatokat tárolunk, azokat az Ön kérésének beérkezését követően indokolatlan késedelem nélkül helyesbítjük, kiegészítjük.

 

  1. d) Törléshez (elfeledtetéshez) való jog bizonyos szabályozott feltételek mentén

 

Önnek jogában áll személyes adatainak törlését indokolatlan késedelem nélkül kérni tőlünk, ha az alábbi okok valamelyike fennáll:

 

–   Az Ön személyes adataira az adatkezelés eredeti céljaival összefüggésben már nincs szükség

–   Ön visszavonta a hozzájárulását, és így többé nincs jogalapunk az adatok kezelésére

–   Az adatkezelés jogszerűségének alapját jogos érdekeink szolgáltatják, és Ön azt állítja, hogy nincs az Ön érdekével, jogaival és szabadságjogaival szemben elsőbbséget élvező jogszerű ok az adatkezelésre

–   Az adatkezelés célja közvetlen üzletszerzés, és Ön ez ellen tiltakozik

–   Jogellenesen kezeltük adatait

–   Az Ön adatait a ránk vonatkozó uniós vagy tagállami jogban előírt jogi kötelezettség teljesítéséhez törölni kell

–   Az adatok általunk történő kezelésének jogszerűsége egy gyermek gondviselője által adott hozzájáruláson alapul, és vagy i. Ön a gyermek gondviselője, és az érintett gyermek még nem érte el a hozzájáruláshoz szükséges életkort, vagy ii. Ön az a gyermek, aki a hozzájáruláshoz szükséges életkort már betöltötte. (Magyarországon a személyes adatok kezeléséhez adott hozzájárulás alsó korhatára 16 év.)

 

Tájékoztatnunk kell arról, hogy törlés iránti kérelmének nem tudunk eleget tenni, személyes adatait nem törölhetjük, ha az adatkezelés az alábbi okokból szükséges:

 

–    a véleménynyilvánítás szabadságához és a tájékozódáshoz való jog gyakorlása céljából;

–    a személyes adatok kezelését előíró, jog szerinti kötelezettség teljesítése;

–    a népegészségügy területét érintő közérdek alapján;

–    közérdekű archiválás céljából, tudományos és történelmi kutatási célból vagy statisztikai célból, amennyiben az ilyen kérés valószínűsíthetően lehetetlenné tenné vagy komolyan veszélyeztetné ezt az adatkezelést; vagy

–    jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez, illetve védelméhez.

 

Amennyiben kérése teljesíthető, az Ön adatait töröljük, az Ön adatai átmenetileg rövid időtartamban (max. 30 nap) e törlést követően biztonsági másolatként még megmaradnak, de informatikai biztonsági technikák segítségével biztosítjuk, hogy ezekhez a másolatokhoz kizárólag adatvesztés esetén az adatbázis visszaállításának céljából lehessen hozzáférni, és hogy azokat az adatok felfedése érdekében ne lehessen másolni. A végleges törlést követően adatai helyreállíthatatlanul megsemmisülnek.

 

  1. e) Hozzájárulás visszavonásának a joga

 

Amennyiben Ön hozzájárulását adta az általunk végzett adatkezeléshez, hozzájárulását bármikor visszavonhatja. Ezt megteheti úgy, hogy a lentebb megadott e-mail-címre, vagy postán levélben elküldi kérését.

 

Tudnia kell, hogy az Ön hozzájárulásának visszavonása nem érinti az általunk már ezt megelőzően elvégzett adatkezelést, az jogszerűnek minősül.

 

  1. f) Az adatkezelés korlátozásának kérelmezése

 

Ön kérheti, hogy Társaságunk korlátozza személyes adatainak kezelését, ha az alábbi okok valamelyike fennáll:

 

–    Ön vitatja a személyes adatok pontosságát

–    Az általunk végzett adatkezelés jogellenes, de Ön ellenzi az adatok törlését, és ehelyett kéri azok felhasználásának korlátozását

–    Az eredeti célból már nincs szükségünk a személyes adatokra, de Ön igényli azokat jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez

–    Ön tiltakozik az általunk végzett adatkezelés ellen annak alapján, hogy jogalapként “jogos érdekeinket” neveztük meg, de Ön azt állítja, hogy az Ön “érdekei, jogai és szabadságai” azokkal szemben elsőbbséget élveznek.

 

Ha az adatkezelés az Ön tiltakozása alapján korlátozás alá esik, az ilyen személyes adatokat a tárolás kivételével csak az Ön hozzájárulásával lehet kezelni, ez alól kivételek az alábbiak:

 

–    jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez, illetve védelméhez

–    más személy jogainak védelme érdekében, vagy

–    az Unió, illetve valamely tagállam fontos közérdekéből.

 

Ez esetben haladéktalanul értesítjük Önt e korlátozás feloldásáról.

 

  1. g) Az adatkezelés elleni tiltakozás joga

 

Ön jogosult arra, hogy tiltakozzon személyes adatainak általunk végzett kezelése ellen, abban az esetben, ha:

 

–    Az adatkezelés jogszerűségének alapjaként saját “jogos érdekeink” szolgálnak, de Ön azt állítja, hogy az Ön “érdekei, jogai és szabadságai” azokkal szemben elsőbbséget élveznek

–    Az Ön adatait közvetlen üzletszerzés érdekében kezeljük, ideértve a profilalkotást is, amennyiben az a közvetlen üzletszerzéshez kapcsolódik.

 

  1. h) Jog ahhoz, hogy kérésre ne kerüljön automatizált döntés hatálya alá, s igényelhesse az emberi beavatkozást a döntés meghozatala során (Társaságunk jelenleg nem alkalmaz automatizált döntéshozatalt, tájékoztatásunk csak arra az esetre vonatkozik, ha ezt alkalmaznánk)

 

Ön kérheti, hogy ügyében ne alkalmazzunk kizárólag automatizált adatkezelésen alapuló döntéshozatalt, amely Önre nézve joghatással járna, és kérhet emberi beavatkozást a döntés meghozatala során.

 

Ez azonban nem alkalmazandó abban az esetben, ha:

 

–    a döntés az Ön és közöttünk fennálló szerződés megkötése vagy teljesítése érdekében szükséges, vagy

–    az automatizált folyamatot olyan uniós vagy tagállami jog teszi lehetővé, amely az Ön jogainak és szabadságainak, valamint jogos érdekeinek védelmét szolgáló megfelelő intézkedéseket is megállapít.

 

Az első esetben az Ön jogainak, szabadságainak és jogos érdekeinek védelméhez megfelelő intézkedéseket kell végrehajtanunk, ideértve legalább Önnek azt a jogát, hogy részünkről emberi beavatkozást kérjen, álláspontját kifejezze, és a döntéssel szemben kifogást nyújtson be.

 

 

  1. i) Adathordozhatósághoz való jog

 

Az irányadó jogszabályok értelmében az érintettet megilleti a jog, hogy kérésére szabályozott, meghatározott körülmények között a rá vonatkozó személyes adatokat “tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban” megkapja. Az érintett arra is jogosult, hogy kérésére az adatokat az adatkezelők egymás között közvetlenül továbbítsák, ha ez technikailag megvalósítható.

 

  1. j) “Felügyeleti Hatóságnál” panasz benyújtásának joga

 

Ha Ön úgy véli, hogy az irányadó jogszabályok rendelkezései ellenére tisztességtelenül vagy jogszerűtlenül jártunk el Önnel szemben, az adatvédelmi Felügyeleti Hatóságnál panasszal élhet. Ez esetben az alábbi Hatósághoz fordulhat panaszával:

 

Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság

H-1055 Budapest, Falk Miksa utca 9-11.

Levelezési cím: 1363 Budapest, Pf.: 9.

Telefon: +36 -1-391-1400

Fax: +36-1-391-1410

Angol nyelvű e-mail cím: privacy@naih.hu

Magyar nyelvű e-mail cím: ugyfelszolgalat@naih.hu

Web: http://naih.hu

 

  1. k) Bírósági jogorvoslathoz való jog valamely adatkezelővel vagy adatfeldolgozóval szemben

 

Ha az Ön megítélése szerint a személyes adatainak nem megfelelő kezelése következtében megsértettük az Ön személyes adat védelméhez kapcsolódó jogait, az előzőpontban rögzítetteken túlmenően bírósági jogorvoslatra is jogosult.

 

A per elbírálása a törvényszék hatáskörébe tartozik. A per – az érintett választása szerint – az érintett lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti törvényszék előtt is megindítható. A perben fél lehet az is, akinek egyébként nincs perbeli jogképessége. A perbe a Hatóság az érintett pernyertessége érdekében beavatkozhat.

 

  • Adatvédelmi kérdésekkel kapcsolatos elérhetőségeink:

Postacím: 1162 Budapest, Katymár utca 15. 2. a.

e-mail: kunszt@kunsztveszprem.hu

 

Adatvédelmi feladatokkal megbízott munkavállalónk: Tóth Andrej ügyvezető

 

A következőkben ismertetjük Önnel, Társaságunk milyen típusú adatkezeléseket folytat

2.) Adatkezelések

SZÁMVITELI BIZONYLAT KIÁLLÍTÁSA

 Az adatkezelés célja:  számla kiállítása szolgáltatás nyújtásához kapcsolódóan

Az adatkezelés jogalapja: Az adatkezelés az adatkezelőre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítéséhez szükséges (GDPR 6. cikk (1) bek. c) pont)

Az adatkezelés jogalapjának megnevezése: értékesítéshez, szolgáltatáshoz kapcsolódó számlakiállítási kötelezettség

Az érintettek köre:  szolgáltatást megrendelő személyek

Az érintettekre vonatkozó, az Adatkezelő által kezelt adatok meghatározása:

– név     

– lakcím 

– adószám

Az adatok forrása:  szerződő partner

Az adatok kezelésének időtartama:   A számviteli szabályok szerint a szerződés megszűnésétől számított 8 év

Az adatkezelés szervezeten belüli helye:  fióktelep

Kik férhetnek hozzá az adatokhoz:  ügyvezető, üzletvezető

Adatállomány minősége, naprakészsége:   Az információk folyamatos rögzítésével naprakész

Az adatkezelés technikai jellege:  Elektronikus módon / papíralapon

Adattovábbítás:  könyvelési szolgáltatást végző adatfeldolgozó részére

Biztonsági intézkedések:   lefűzős dossziéban, személyesen kézből történő átadás, zárt borítékban történő átadás, tárolás zárt irodában, zárt szekrényben.

jelszóval védett számítógépen, valamint papíralapon, zárt irodában, zárt szekrényben. Az adat kezelése, tárolása kizárólag a fióktelepen történik.

Adatfeldolgozás

 

Az adatfeldolgozó megnevezése: TLI International Consulting Pénzügyi Tanácsadó Kft.

Adatfeldolgozó székhelye:  1194 Budapest, Kelet utca 43.; cégjegyzékszáma: 01-09-944574

Telefonszám: 06 20 3267162

Az adatkezeléssel összefüggő tevékenysége: a kiállított számlák, mint számviteli bizonylatok könyvelése, azok teljesítésének nyilvántartása.

A tényleges adatfeldolgozás helye: 1194 Budapest, Kelet utca 43.

Biztonsági intézkedések:  A számlákat zárt borítékban küldjük, tértivevényes küldeményként, illetve személyesen vagy futárszolgálat útján adjuk át az adatfeldolgozó székhelyén.

KAPCSOLATTARTÁSI ADATOK

 

Az adatkezelés célja: Időpont-egyeztetés, lemondások, szerződések és egyéb ügyek kezelése, kapcsolat fenntartása

Az adatkezelés jogalapja:  GDPR 6. cikk (1) bek. a) pont (hozzájárulás); az adatkezelés olyan szerződés teljesítéséhez szükséges, amelyben az érintett az egyik, vagy mindkét fél (GDPR 6. cikk (1) bek. b) pont), GDPR 6. cikk (1) bek. f) pont (az adatkezelő vagy harmadik fél jogos érdeke)

Az adatkezelés jogalapjának megnevezése: piaci együttműködés, meglévő szerződéses kapcsolatok koordinálása, a szerződés teljesítéséhez szükséges együttműködés biztosítása

Az érintettek köre: azon üzleti partnerek, akikkel szerződéses viszony áll fenn, vagy terv szerint állhat fenn, és e viszonyból eredően kapcsolattartásra jogosultak

Az érintettekre vonatkozó, az Adatkezelő által kezelt adatok meghatározása:

– név     

– lakcím/ értesítési cím     

– telefonszám             

– e-mail-cím

– beosztás

Az adatok forrása:  Közvetlenül az érintettől, avagy a szerződő partnertől a kapcsolattartó vagy annak munkáltatója

Az adatkezelés időtartama:  a kapcsolat megszűnésétől számított egy év

Az adatkezelés szervezeten belüli helye:  fióktelep

Kik férhetnek hozzá az adatokhoz:   ügyvezető, üzletvezető, valamint az adatkezelő munkavállalói, akik az adott szerződéses kapcsolatban érdekeltek, feladatot látnak el.

Adatállomány minősége, naprakészsége:  Az információk folyamatos rögzítésével naprakész

Az adatkezelés technikai jellege:  Elektronikus módon / papíralapon (pl. névjegykártya)

Biztonsági intézkedések:   névjegykártyák zárt fiókban, az adatok jelszóval védett telefonban, jelszóval védett számítógépen külön mappában; a kapcsolattartási adatokat tartalmazó szerződések jelszóval védett számítógépen tárolva, papíralapon zárt irodában, zárt szekrényben. Az adat kezelése, tárolása a fióktelepen történik.

 

Adattovábbítás:   nincs


FOTÓK, VIDEÓK KÉSZÍTÉSE

 

Az adatkezelés célja:  Rendezvényeken készülnek tömegfelvétel jellegű képek, videók, ezek célja a kellemes pillanatok megelevenítése, megőrzése, rendezvények megörökítése.

Az adatkezelés jogalapja:  GDPR 6. cikk (1) a) pontja (hozzájárulás)

Az adatkezelés jogalapjának megnevezése: hozzájárulás

Az érintettek köre:  a rendezvényen részt vevő személyek

Az érintettekre vonatkozó, az Adatkezelő által kezelt adatok meghatározása:

Az Érintett Személyről készített fotó, videó tömegjelenetben megjelenítve a rendezvényeken készült fotókon, videókon szerepel.

Az adatok forrása:  a rendezvényen részt vevő személy

Az adatok kezelésének időtartama: a rendezvényt követő 1 hétig

Az adatkezelés szervezeten belüli helye:  saját szerver

 

Kik férhetnek hozzá az adatokhoz:  ügyvezető, üzletvezető

Adatállomány minősége, naprakészsége:  a rendezvények fotói, videói az aktuális esemény időpontjában rögzítetten

Az adatkezelés technikai jellege:   Elektronikus módon

Biztonsági intézkedések:  jelszóval védett számítógépen

Adattovábbítás:  Facebook, Instagram, weboldal, a VEB ART Kft. elektronikus felületeire



ESEMÉNYEK, BIZTONSÁGI INCIDENSEK, BEJELENTÉSEK FELJEGYZÉSE

 

Az adatkezelés célja:  Rendkívüli események, incidensek körülményeinek feltárása, kárelhárítás

Az adatkezelés jogalapja:  GDPR 6. cikk (1) c) pont (jogi kötelezettség teljesítése), és GDPR 6. cikk (1) f) pontja (jogos érdek)

Az adatkezelés jogalapjának megnevezése:

káresemény, bűncselekmény gyanú, biztonsági incidens kivizsgálása, érdekmérlegelési teszt

Az érintettek köre:  az eseményben érintettek, tanúk

Az adatok forrása:  az eseménnyel érintett személy

Az érintettekre vonatkozó, az Adatkezelő által kezelt adatok meghatározása:

A feljegyzés tartalmazza a bejelentő és a bejelentéssel érintett Személy nevét, munkakörét, sorszámát. Részletes jelentés esetén a feljegyzés a helyszínen készült fényképeket is tartalmazza.

 

Az adatok kezelésének időtartama: A Ptk. 6:22. § (1) alapján az Érintett személlyel való jogviszony megszűnését követő 5 év

Az adatkezelés szervezeten belüli helye: fióktelep

Kik férhetnek hozzá az adatokhoz: ügyvezető, üzletvezető

Adatállomány minősége, naprakészsége: egyszeri adatfelvétel

Az adatkezelés technikai jellege:  Elektronikus módon, papíralapon

Adattovábbítás:  Szükség esetén hatóságoknak, rendőrségnek, jogi szolgáltatást nyújtó részére

Biztonsági intézkedések:  jelszóval védett számítógépen, vagy amennyiben ennek anyagai papíralapon vannak, zárt irodában, zárt szekrényben


BELSŐ ÜGYEK KIVIZSGÁLÁSA, BEJELENTÉSEK KIVIZSGÁLÁSA

 

 Az adatkezelés célja:  Vizsgálatot igénylő belső ügyek feltárása, hibaelhárítás, kockázati pontok feltárása és elhárítása

Az adatkezelés jogalapja:  GDPR 6. cikk (1) f) pontja (jogos érdek)

Az adatkezelés jogalapjának megnevezése: káresemény, bűncselekmény gyanú, biztonsági incidens kivizsgálása, érdekmérlegelési teszt

Az érintettek köre:  az eseményben érintettek, tanúk

Az adatok forrása:   az érintett személy

Az érintettekre vonatkozó, az Adatkezelő által kezelt adatok meghatározása:

A jegyzőkönyv tartalmazza a meghallgatott Érintett Személy nevét, születési helyét és idejét, édesanyja nevét, lakcímét, elérhetőségét

Az adatok kezelésének időtartama: A Ptk. 6:22. § (1) alapján az Érintett személlyel való jogviszony megszűnését követő 5 év

Az adatkezelés szervezeten belüli helye: fióktelep

Kik férhetnek hozzá az adatokhoz:  ügyvezető, üzletvezető. Feljelentés esetén az illetékes hatóság férhet hozzá az adatokhoz.

Adatállomány minősége, naprakészsége: egyszeri adatfelvétel

Az adatkezelés technikai jellege:  papíralapon

Adattovábbítás:  Illetékes hatóság, szükség esetén jogi szolgáltatást nyújtó részére

Biztonsági intézkedések:   zárt irodában, zárt szekrényben

 

PÁLYÁZATOK ÉS KÖZBESZERZÉSEK

 

Az adatkezelés célja:   A kiírt pályázatokon és közbeszerzéseken való részvétel

Az adatkezelés jogalapja:  GDPR 6. cikk (1) f) pontja (jogos érdek)

Az adatkezelés jogalapjának megnevezése: szerződéskötés érdekében közbeszerzési, vagy Ptk. szerinti pályázatokon indulás, vállalkozási munka biztosítása érdekében; érdekmérlegelési teszt

Az érintettek köre:   ügyvezető

Az adatok forrása:   az érintett személy

Az érintettekre vonatkozó, az Adatkezelő által kezelt adatok meghatározása:

név, értesítési cím, telefonszám, e-mail-cím, szükség szerint szakképzettséget igazoló okmány másolata

Az adatok kezelésének időtartama: a pályázat eredménytelensége esetén az arra vonatkozó döntés jogerőre emelkedéséig (ha jogorvoslatnak helye van), szerződés létrejötte esetén a szerződés megszűnése + 5 év

Az adatkezelés szervezeten belüli helye: fióktelep

Kik férhetnek hozzá az adatokhoz:  ügyvezető, üzletvezető

Adatállomány minősége, naprakészsége: egyszeri adatfelvétel, rendszeres egyeztetéssel, frissítéssel

Az adatkezelés technikai jellege:  Elektronikus módon, papíralapon

Adattovábbítás:   Pályázatíró, valamint azon szervezet részére, ahová a pályázatot be kell nyújtani.

Biztonsági intézkedések:   jelszóval védett számítógépen, vagy amennyiben ennek anyagai papíralapon vannak, zárt irodában, zárt szekrényben

 

 

A TÁRSASÁG FIÓKTELEPÉN CCTV-VEL TÖRTÉNŐ FOLYAMATOSAN FIGYELHETŐ ÉS MENTETT VIDEOFELVÉTELEK ADATKEZELÉSE


Az adatkezelés célja:     az érdekmérlegelési teszt alapján is bizonyított személy- és vagyonvédelem, a fióktelepen tárolt eszköz- és árukészlet védelme, az esetleges károsodások, bűncselekmény elkövetése esetén az elkövető tetten érése, a videofelvétel alapján történő bizonyíték biztosítása

Az adatkezelés jogalapja:  GDPR 6. cikk (1) f) pontja

Az adatkezelés jogalapjának megnevezése: az adatkezelő jogos érdeke

Az érintettek köre:   mindazon személyek, munkavállalók, külső szolgáltatást nyújtók, javítást, szerelést végzők, látogatók, akik belépnek a Társaság fióktelepére

Az érintettekre vonatkozó, az Adatkezelő által kezelt adatok meghatározása:   természetes személy képmása

Az adatok forrása: érintett

Az adatok kezelésének időtartama:  a felvétel készítésétől számított 3 nap

Az adatkezelés szervezeten belüli helye:  fióktelep

Kik férhetnek hozzá az adatokhoz: ügyvezető

Adatállomány minősége, naprakészsége: a felvétellel egyidejű adatkezelés, illetve annak tárolása

Az adatkezelés technikai jellege: elektronikusan

Biztonsági intézkedések:    a kamerafelvételt kizárólag az ügyvezető láthatja, hozzáférés csak az ő részére biztosított.

Adattovábbítás:   bűncselekmény vagy annak gyanúja esetén az adatok zárolását követően, kikérés esetén rendőrségnek

Adatfeldolgozás:   nincs

 

RIASZTÓRENDSZER KEZELÉSE, RIASZTÁS

 

Az adatkezelés célja:  Valós vagy téves riasztás esetén nyilatkozattételre jogosult azonosítása érdekében

Az adatkezelés jogalapja:  GDPR 6. cikk (1) f) pont (jogos érdek)

Az adatkezelés jogalapjának megnevezése: érdekmérlegelési teszt

Az érintettek köre: üzletvezető

Az érintettekre vonatkozó, az Adatkezelő által kezelt adatok meghatározása:

– név, telefonszám

Az adatok forrása:  üzletvezető munkavállaló

Az adatok kezelésének időtartama: az érintett személy jogviszonya megszűnéséig

Az adatkezelés szervezeten belüli helye: fióktelep

Kik férhetnek hozzá az adatokhoz:  ügyvezető, üzletvezető

Adatállomány minősége, naprakészsége: valós idejű, aktuális állapotú

Az adatkezelés technikai jellege: elektronikusan

Adattovábbítás: távfelügyeletet ellátó cég

Biztonsági intézkedések:  az érintett adatok egyszeri, közvetlen, elektronikus úton történő átadása a távfelügyeletet ellátó cégnek


Adatfeldolgozás

 

Az adatfeldolgozó megnevezése: „Nyugalom” Biztonsági és Vagyonvédelmi Szolgáltató Kft.

Adatfeldolgozó székhelye: 8200 Veszprém, Szabadság tér 2.; cégjegyzékszáma: 19-09-001093

  • Irodai telefonszám: +36 (88) 577-050

Az adatkezeléssel összefüggő tevékenysége:    riasztás esetén a megadott személy telefonon történő elérhetőségének biztosítása

 

WEBOLDAL ÜZEMELTETÉSE

 

https://kunsztveszprem.hu/

 

Az adatkezelő weboldala statikus, tényleges személyes adatkezelés nem történik, cookie-kat az oldal tartalmaz, azonban ez beazonosításra alkalmas adatok kezelését nem jelenti.

Hírlevélre feliratkozás lehetősége nem biztosított.

 

 

KÖZÖSSÉGI OLDALAK ÜZEMELTETÉSE

 

Az adatkezelés célja: marketing; álláspályázatok közzététele; a Társaság működésének ismertté tétele; a rendezvényekről készült előzetes és utólagos információk, képek, videók megosztása; a rendezvények népszerűsítése; minél szélesebb érdeklődő kör elérése

Az adatkezelés jogalapja: GDPR 6. cikk (1) bekezdés a) pontja (hozzájárulás)

Az érintettek köre:  Facebook-oldal vagy Instagram-profil látogatója

Az érintettekre vonatkozó, az Adatkezelő által kezelt adatok meghatározása:

Az érintett által látni engedélyezett személyes adatok.

Az adatok forrása:  érintett

Az adatkezelés időtartama: a közösségi oldalak fenntartásának ideje

Az adatkezelés szervezeten belüli helye: ügyvezetés

Kik férhetnek hozzá az adatokhoz: Facebook- és Instagram-felhasználók, adminok

Adatállomány minősége, naprakészsége: Facebook vagy Instagram hírfolyami közzététellel egyidejű

Az adatkezelés technikai jellege: elektronikus

Adattovábbítás: elektronikusan

Biztonsági intézkedések: adminok részére felhatalmazás a hozzáféréshez

 

 

ASZTALFOGLALÁS

 

Az adatkezelés célja: asztalfoglalás biztosítása

Az adatkezelés jogalapja: GDPR 6. cikk (1) f) pontja (jogos érdek)

Az adatkezelés jogalapjának megnevezése: érdekmérlegelési teszt

Az érintettek köre:  foglalást leadó vendégek

Az adatok forrása:  az érintett személy

Az érintettekre vonatkozó, az Adatkezelő által kezelt adatok meghatározása:

név, telefonszám, e-mail-cím

Az adatok kezelésének időtartama: a lefoglalt asztal elfoglalásának időpontjáig vagy a megjelenés elmaradásának időpontjáig

Az adatkezelés szervezeten belüli helye: fióktelep

Kik férhetnek hozzá az adatokhoz:  üzletvezető

Adatállomány minősége, naprakészsége: egyszeri adatfelvétel

Az adatkezelés technikai jellege: Elektronikus módon

Adattovábbítás: nincs

Biztonsági intézkedések: jelszóval védett számítógépen

 

 

AZ ADATKEZELÉSSEL KAPCSOLATOS JOGÉRVÉNYESÍTÉS ESETÉN AZ EZZEL A JOGGAL ÉLŐ SZEMÉLY SZEMÉLYES ADATAINAK KEZELÉSE

Az adatkezelés célja:  Az adatkezeléssel érintett személy személyes adatainak kezelése, az igény teljesítésének nyomon követése és visszakereshetősége érdekében.

Az adatkezelés jogalapja: GDPR 6. cikk (1) a) pontja

Az adatkezelés jogalapjának megnevezése: hozzájárulás

Az érintettek köre: mindazon személyek, munkavállalók, akik az adatkezeléssel kapcsolatban a jogszabályi lehetőségnek megfelelő igénnyel élt

Az érintettekre vonatkozó, az Adatkezelő által kezelt adatok meghatározása:

név, e-mail-cím, telefonszám, születési hely és idő, lakcím/tartózkodási hely

Az adatok forrása: érintett

Az adatok kezelésének időtartama: a válasz megadását, intézkedés elvégzését követő 5 év

Az adatkezelés szervezeten belüli helye: fióktelep

Kik férhetnek hozzá az adatokhoz: ügyvezető, üzletvezető

Adatállomány minősége, naprakészsége: érintettől megszerzett adat szükség szerint frissítve

Az adatkezelés technikai jellege: elektronikusan vagy papíralapon

Biztonsági intézkedések:  jelszóval védett számítógépen vagy zárt irodában, zárt szekrényben

Adattovábbítás:  nincs

Adatfeldolgozás: nincs

 

 

Munkavállalókra vonatkozó tájékoztatás

A jelen tájékoztatóban szereplő információk és ismertetett jogok a Társaságunk munkavállalóira, alkalmazottaira, valamint az ő adataik kezelésére is érvényesek, azzal, hogy részükre külön tájékoztatót biztosítunk, mely tartalmazza az adataik kezelésére vonatkozó részletes szabályokat.

3.) A személyes adatok kezelése:

Társaságunk gondoskodik az adatok biztonságáról, megteszi azokat a technikai és szervezési intézkedéseket, valamint kialakítja azokat az eljárási szabályokat, amelyek az adatvédelmi és adatbiztonsági szabályok érvényre juttatásához szükségesek.

 

Az adatok védelme kiterjed különösen a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, nyilvánosságra hozatal vagy törlés, illetve sérülés vagy a megsemmisülés megakadályozására és megelőzésére.

 

Ügyfeleink érdekeinek védelme érdekében telefonon ügyfeleink személyére vonatkozó információkat nem adunk ki.

4.) Adatkezelő partnereink, adatfeldolgozóink

Ahhoz, hogy jogszabályi kötelezettségeinket teljesítsük, egyes adatok továbbítására lehet szükség. Jelen pontban tájékoztatjuk Önöket, hogy egyes személyes adatokat hová továbbítjuk.

 

Nemzeti Adó és Vámhivatal (1054 Budapest, Széchenyi u. 2.)

 

Könyvelőiroda:

TLI International Consulting Pénzügyi Tanácsadó Kft.

Adatfeldolgozó székhelye: 1194 Budapest, Kelet utca 43.; cégjegyzékszáma: 01-09-944574

Telefonszám: 06 20 3267162

 

Távfelügyeletet ellátó cég:

„Nyugalom” Biztonsági és Vagyonvédelmi Szolgáltató Kft.

Adatfeldolgozó székhelye: 8200 Veszprém, Szabadság tér 2.; cégjegyzékszáma: 19-09-001093

 

Weboldal szolgáltató:

A honlapok a https://rackforest.com -nál vannak hostolva.

Rackforest Kft.

Adatfeldolgozó székhelye: 1132 Budapest, Victor Hugo utca 18-22. 3. em. 3008.; cégjegyzékszáma: 01-09-914549

 

A céges adatállomány a Társaságunk tulajdonában álló számítógépeken van elhelyezve.

 

Budapest, 2021. augusztus 24

 

VEB ART Kft.

képv.: Tóth Andrej ügyvezető